Eltérő ráktípusokra azonos gyógyszerek?

Előfordul, hogy szövettani vagy genetikai jellemzőik alapján nagyobb különbség van tüdőrák és tüdőrák között, mint adott esetben egy gégerák és egy végbélrák között.

Egyre több olyan klinikai hatóanyag-vizsgálat van szerte a világon, amikor nem azt határozzák meg, hogy hol is helyezkedik el a sorvasztani kívánt daganat a szervezetben, hanem a tumorok molekuláris genetikai azonosságaiból kiindulva próbálnak támadáspontokat azonosítani. A RÁKGYÓGYÍTÁS Magazinnak nyilatkozó centrumvezető onkológus főorvos szerint van létjogosultsága a genetikai alapú megközelítésnek, ám a kezelés nem függetleníthető attól, hogy az adott tumor hol is van a szervezetben.

Hogyan lehetséges, hogy ugyanaz a gyógyszer hatékony lehet emlőrákban és gyomorrákban vagy egy másik készítmény egyaránt használható fej-nyaki tumorok kezelésében és a végbélrák-elleni terápiában? Ha pedig így van, az egyes, egymástól alapvetően különböző daganattípusokban alkalmazott hatóanyagok miért nem válnak univerzális, bármikor bevethető rákgyógyszerekké?

A válasz a genetikában rejlik. Ugyan a ráksejtek nagyon sokfélék lehetnek még egyetlen daganaton belül is, mégis vannak olyan működésbeli hasonlóságok, amelyek lehetővé teszik különféle daganattípusok azonos terápiával való kezelését. Például egyaránt sok HER2-fehérjét termel az emlődaganatok és a gyomordaganatok egy része, ezért ha ezt megállapítják, akkor mindkét betegségben érdemes lehet ugyanazt a HER2-gátló terápiát alkalmazni. A fentebb említett fej-nyaki és a végbélben előforduló daganatok esetében pedig egy másik sejtfelszíni fehérje-receptor, az EGFR a közös metszet, ami miatt hatékony lehet ugyanazon EGFR-gátló kezelés egyik és másik esetben is (igaz, a vastag- és végbélrákos betegeknek csak kisebb részénél, mert – ugyancsak molekuláris genetikai vizsgálattal feltárható – génmutációk megakadályozhatják a terápia hatásosságát).

Genetikai és klinikai jellemzők

A gyógyszerkutatásnak ma egy fontos irányát adja, amikor kevésbé a daganat elhelyezkedésére (lokalizációjára) fókuszálnak, inkább az azonosított genetikai hibákra igyekeznek célzott hatóanyagokat kifejleszteni, függetlenül attól, hogy a genetikai hibát épp milyen rákban találták meg. Amint dr. Révész János, a miskolci klinikai onkológiai és sugárterápiás centrum vezető főorvosa megemlíti, az osztályán is részesei voltak olyan vizsgálatoknak, amikor adott hatóanyagot különféle betegséggel – konkrétan emlőrákkal és petefészekrákkal – kezelt betegeknél alkalmaztak.

– A gyógyszerkiválasztást tekintve egyre fontosabbá válnak a tumor genetikai jellemzői. Ugyanakkor nem lehet függetleníteni a kezelést attól, hogy melyik szervben van a daganat: egy garatrák, egy gyomorrák, egy hasnyálmirigyrák vagy egy húgyhólyagrák kezelése és ellátása alapvetően más kihívást jelent. Ahogyan a betegeknek különbözőek a panaszai, úgy eltérnek a gyógyulási esélyei, az életkilátásai is, ezeket a különbségeket pedig nem írja felül az esetleges genetikai hasonlóság. A genetika tehát egy fontos tényező, de nem kizárólagos – árnyalja a képet a főorvos.

A teljes tanulmányt ide kattintva olvashatja el

Forrás: rakgyogyitas.hu